
2009-ben Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata együttesünket CSOKONAI-DÍJJAL tüntette ki.
Az elismerést 2009. október 22-én vehettük át Kósa Lajos polgármester úrtól. A képviselő-testület a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kimagasló alkotó tevékenységért, a társadalomtudományok, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értékeket teremtő kiemelkedő munkáért, valamint átfogó életmű elismeréseként adományoz ilyen díjat.
Nagyon örülünk és köszönettel tartozunk, hogy a város figyelmét nem kerüli el együttesünk munkája, szakmai működése. A jövőben is igyekszünk meghálálni a bizalmat és működésünkkel hozzájárulunk névadó városunk elismertségének növeléséhez. |
|
 ...ma bizony egy órácskára besütött a nap. Tette ezt pedig a Debrecen Dixieland Jazz Band által. A viharos, esős, szomorú napon alkalmunk nyílt szórakoztatni a Hajdú-Bihar Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet, azaz a debreceni börtön lakóit. Kicsit izgultunk, hogy vajon leszünk-e olyan jók, hogy ki is engedjenek, de sikerült. A viccet félretéve, igyekeztünk olyan programot összeállítani, ami talán egy kicsit feldobja a négy fal magányában időző emberek hangulatát. Pörgős műsorunkat a körlet közepén játszottuk el, s nem mellesleg fantasztikus akkusztikai élményben is volt részünk. Köszönjük a meghívást, bízunk benne, hogy a börtön vezetésének törekvése, miszerint kultúrával is neveljenek, sikeres lesz, s egyszer talán már nem lesz lakója ennek az épületnek. (Fotó: Czeglédi Zsolt, Hajdú-Bihari Napló, 2009.10.14.)
|
|
Bővebben...
|
|
A 38. Debreceni Jazznapokat elindítani nem kis kihívás, de legalább akkora megtiszteltetés egy lapon szerepelni mondjuk Benny Golsonnal. Érthető tehát, hogy némi izgalommal készültünk a "nulladik" napi esti klubkoncertünkre. (Tévesen jubileumi koncertként lett beharangozva, de erről majd később.) A Belga Söröző kertje zsúfolásig tele volt, a nézőszámot úgy 250-re becsültük. A kezdeti izgalom hamar elmúlt, mikor Ittzés Tamás főbohém, aki sztárvendégünk volt, megjelent közöttünk. Tamás játékát és színpadi jelenlétét nemhogy felülmúlni, de még utánozni sem lehet. Végtelen örömmel töltött el bennünket, hogy tudását és humorát adta az esténkhez, és a zenekarban felszabadított olyan energiákat, amikről talán fogalmunk sem volt. Köszönjük Tamás ezt az estét! A hangulatra nem volt panasz és a teltház is kitartott a koncert végéig. Bő két órányi játék után fejeztük be, s ahogy Endes Misi fogalmazott, "megünnepeltük magunkat és ezt öröm volt nézni". Reméljük, hogy hasonló érzése volt minden vendégünknek. Várunk mindenkit a jubileumi koncertünkön 2009. október 30-án, 19.00 órakor, a debreceni Kölcsey Központ Báltermében.
|
|
|
Megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a Debrecen Dixieland Jazz Band. E jeles, jubileumi alkalmat a nyolctagú társulat mi mással is tehette volna emlékezetessé, mint egy koncerttel, mely egyben a 38. Debreceni Jazznapok nyitánya is volt. Gyarmati Zoltán szaxofonos, aki korábban a Debreceni Jazz Quartet tagja volt, 1984 végén - zenekara felbomlása után - döntött úgy, hogy megalakítja barátaival: Erdei Kálmán zongoristával, Gyarmathy István klarinétossal és Tikász Sándor bendzsós-gitárossal a Debrecen Dixieland Jazz Bandet. Az együttes azóta töretlenül jelen van Magyarország dzsessztérképén (1985-ben vettek rész először a Debreceni Jazznapokon - és azóta mindig), emellett számtalanszor jártak külföldi fesztiválokon; két alkalommal az Egyesült Államokba is eljutottak.
|
|
Bővebben...
|
|
A Debrecen Dixieland Jazz Band koncertje nyitja a Debreceni Jazznapok programsorozatát. Az együttes idén ünnepli fennállásának negyedszázados jubileumát, amelyre külön műsorral készülnek októberben. A bendzsón és gitáron játszó Tikász Sándor a kezdetektől tagja a zenekarnak.
Az eredeti cikk DEOL.HU oldalain olvasható
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
|
|
1. oldal / 2 |